Régi mese megtalálva

Kicsi Ioana-nak!

Lehet, hogy volt, lehet, hogy nem, de én úgy hiszem igen, egy pöttöm kislány Avéd városában valamikor régecskén, de lehet, hogy mostanában egy hatalmas nagy házban, de az is lehet, hogy csak egy picinyke házikóban. De nem erről akar szólni e mese, hanem inkább arról, hogy erről a kislánykáról, akit Johannának hívtak elterjedt a hír, hogy nagyon hatalmas szíve van. Mindenkinek mosolyra derül az arca, ha ránéz... azt is beszélték, hogy apró szívecskék csillognak szemeiben. Én láttam is... Eljutott a hír a királyhoz is, talán épp én mondtam el neki, de tréfának vette és nem igazán akarta hinni.

- Szívek a szemeiben?! Ugyanmár... ki látott még olyat? - morgott hitetlenkedve a király.

Talán a következő pillanatban már meg is feledkezett volna a hírről,– hiszen nagyon nagyon sok dolga volt, állandóan utazások, tárgyalások, találkozók töltötték be életét, családjára egyáltalán nem maradt ideje, szegény királylányok és királyfiúcskák gyakrabban látták a televízióban apukájukat mint ahányszor megölelhették, ölébe ülhettek volna – de ekkor belépett egy udvaronc, aki emlékeztetni kívánta a királyt, hogy a következő tanácskozás Avéd városában lesz, és ideje már készülődni az útra.

Megérkezve a városba a király kiváncsisága egyre nőtt, hogy megláthassa a különleges tekintetű kislányt. Karórájára tekintve, látva, hogy a tanácskozásig még van két óra, előreszólt hintómesterének vagy sofőrjének(?), hogy vigye őt Johannához, látni szeretné, hogy valóban szivecskék csillognak-e a szemeiben, ahogy azt mindenfele beszélik. Az ajtóban állva már várta őket a kis Johanna. Elindult felé a király, és közel érkezve hozzá, leguggolt, hogy mélyen a szemébe nézve kikémlelje a szivecskéket. Ekkor Johanna hirtelen megszólalt: - Bácsi, vannak magának gyermekei? Miért nem hozta őket játszani?

Az első kérdés szíven ütötte a királyt, a másodikat talán már meg sem hallotta, mert hirtelen eszébe villant, hogy már két hete nem találkozott a gyerekeiel, annak ellenére, hogy egy udvarban laknak. Könny szökött a szemébe, amiért egy pöttöm kislánynak kell őt emlékeztetnie, hogy ő tulajdonképpen édesapa. Lehajtott fejét felemelve, tekintetét ismét a kislány felé fordította és ekkor látta meg a különös csodát, a szemeiből felé sugárzó apró szivecskéket. Arconcsókolta a kislányt, felugrott és csak ennyit mondott: - Gyerünk haza, várnak a gyerekek! Várták a királyt, de hiába várták az avédi városatyák a tanácsterembe. Azóta is emlegetik, hogy az avédi tanácskozást egy mosolygós kislány hiúsította meg, de azt talán már kevesebben tudják, hogy a királylánykák és királyfiúcskák azóta boldogabb gyerekek, mindig mosolyognak. Légy jó kisgyermek Ioana és mosolyogj ezután is mindenkinek, hogy minél többen megérezhessék az apró, csillogó szivecskék csodaerejét!

u.i.: Előkerült lenyomata egy szinte három éves dévai Nagy találkozásnak. Azóta már biztosan tud olvasni, el kellene küldjem neki... :)