Sztaniolba burkolt várakozón,
gyöngyeinket fényezőn, hogy kiaggassuk
toljuk bele hétköznapjaink bevásárló szekerét
a dísszel-szép-ünneplés axiómává előléptetett gyakorlatába.
Idén csillámosat akarok, illatos gyertyákat, ezüst és arany angyalhajat, a Mikulás-tányér mellé csilingelő krampuszokat a szalvéta sarkára, no meg hóember matricát a karácsonyi manikűrömre...
-megannyi pihentagyú, de a piacon tonnaszám fellelhető, áruba bocsátott ötlet. Ünnepszépítő jeligével? ...
Ünnepdúsítás ez vagy a külsőségekre való fókuszálással éppen az igazi ünnep elsorvasztása valósul meg? Kellenek-e kellékek az ünnepléshez? Fogyasztás-orientált, vásárlásra programozott agyunkkal nem is értjük, mi ez a puritanista rosszmájúság. Csillogó díszvilágítás, gigantikus fenyőfák, formábaöntött csokoládémassza. Ki az a különc, aki megkérdőjelezi ezek létjogosultságát decemberi hónapunk utcáin, főterein, polcain? Ez a személy nem én vagyok, bizonyítékául vírusfertőzöttségemnek. A vírus neve egyben imperatívusz: Tárgyakkal Ünnepelj! Az ünnep közeledik, a dátum legalábbis kikerülhetetlenül, tárgyak mindenütt a boltokban. Kikerülhetetlenül?
