Májusban jubilál a blogom. Harmadéves szociológus hallgatóként indítottam, az első bejegyzésem Gáll Ernő özvegyéhez írt, a csodálat ihlette versem volt, tisztelegve életigenlése, a hagyaték ápolásának kézben tartása előtt. Egy emlékestet szerveztünk pár évfolyamtársammal, amihez sok segítséget kaptunk tőle.
Akkoriban elég sok verset írtam, melyek lapultak egymáson, egymás mellett word dokumentumokban, publikálatlanul. Féltem a kritikától, ezért nem mutogattam, de szerettem volna közölni belőlük, és mivel akkori barátomnak ezek a versek nagyon tetszettek, bíztatott, hogy jó megoldás lenne a weboldal, ő segít megcsinálni. Aztán valahogy az én verseim a prioritási listáink végére kerültek s én egy hétvégén eldöntöttem, nem várok tovább az albertbea.ro elképzelt, megálmodott oldalra, megelégszem a blogos felülettel is és "publikálni" fogom majd itt az írásaim.
Akkor még fb kontóm sem volt, szóval népszerűsítési lehetőség talán a messenger lista státusza lehetett, ha jól emlékszem. Azóta sem tanultam meg weblapot szerkeszteni, de a blogra kerültek fel írásaim, verseim, kisebb-nagyobb gyakorisággal. (Tetszett, hogy ez az a felület, amiben megválaszthatod a publikálás idejét és bármikor vissza is hívhatod piszkozatba, ha valamit nem szeretnél már kint látni). Huszonnégy évesen nagy lendülettel álltam neki...
Közben egyszer egy műfordító ismerősöm ajánlására, küldtünk be verseimből a Helikonba, megjelent pár belőlük és mikor a tiszteletdíjért mentem szívdobogva a nagy kortárs írók-költők-szerkesztők fészkébe, arra, hogy hozz még, gyere még, mosolyogtam és eljöttem... többet nem mentem arra... maradt a blog, ha időnként valami kikívánkozott...
...és itt van ma is, ha valaki rábukkan, mindig szabadkozom, saláta, minden van itt. Időközben a gasztro-témáimnak külön blogot szántam, és ez a felület kissé elhanyagolódott, bevallom, versek sem igazán születtek... gondolatok, foszlányok, itt-ott a laptopomon...
A napokban kicsit átfutottam rajta és újra megerősödött bennem az önismereti felismerés: jókora nyomot tudnak bennem hagyni emberek, élmények, festmények, események, történések...
Egyik versem kapcsán eszembe jutott, amikor munkatársnőm, munkatársam idéztek belőle, ezek voltak azok a kritikák, amelyek ha laikusok is, de mindennél többet értek akkor...
Aztán valahogy eltelt az a tíz év, emberekkel, munkával, érzésekkel, emlékezésekkel, verspróbálkozásokkal, kreatív irkálmányokkal, csendekkel, haikukkal...
Tavaly ilyenkor a Duna-parton sétáltam a pesti oldalon, vártam, hogy kinyisson a Szabó Ervin. Szokás szerint hajnalban érkeztem a Népligetbe, ahol mindig időzök, zenét hallgatok vagy olvasok, amíg elindul az első metró. A Kálvin tértől haladva, a Vámház körút kínai diszkontjának vitrinjében elmosolyodtam egy boldog névnapot feliratos boros palackon. Mindig azt veszi észre az ember amire figyel, mondják... A napokban, amikor kint jártam, köhögéseket hallottam, amire figyel az ember, ugye... Aztán kinyitott a könyvtár is és én bekuckóztam magam egész napra, csak ebédelni jöttem ki a megszokott kis kínai adagot megenni. Hasonlóan lett volna ez a múlt héten is, legalábbis három hete még így terveztem. Vonatjegy megvásárolva, ilyen akciósan még sosem sikerült kapni, amiatt is mentem régebb busszal, aztán múlt hetfőn-kedden már fontolgattam az út lefújását. A húgom a kórházban már szabadságot sem kapott volna, a jegyirodában magyarázkodni sem kellett, már tolták elénk a jegy árát visszaigénylő nyomtatványt. A könyvtárat is felhívtam szerdán, nem tudtak semmit, kövessük az oldalukat, pénteken, 13-án bezárták. Idén elmaradt a márciusi Pest, Buda, és ez legyen a legkisebb gondunk.
Hétfő délutántól intézményünkben is felelősségteljesen szünetel az ügyfélfogadás, azóta itthon, egyéb elektronikusan elvégzendő teendő mellett jut idő blogírásra is. És mindezt rendszerbe szervezve, én aki nem jó időmenedzser vagyok. Hogy megmaradjon a hétköznap-hétvége érzete az embernek, bent is, így is. Mert bent maradok. Ez a legkevesebb s most mégis csak ennyi, amit tehetek. Nehéz időszak előtt állunk mikro-, makroszinten egyaránt. Kívánok mindenkinek erőt és bölcsességet, hogy lássa saját felelősségét és aszerint élje napjait, bent, kint, ahol most dolga van.
