gasztro-pillanatok

Ha az ember fiának/lányának az utóbbi időben a csirkemell jelentette a húst, néha hallal tarkítva, gondolkodóba esik, mivel is lehetne kicsit feldobni és megtoldani valamivel az ízvilágát. Hamar kisütöttem, hogy tányért is sütök "alá". Mostanában volt pár kenyérsütési akcióm (hagymás, lenmagos, kukoricaliszttel megpótolt kenyérkék), így mondhatni rutinosan zubbintottam a lisztet a dagasztó edénybe. Talán itt kéne megjegyezni, hogy nem szívlelem a méricskélős recepteket, nagyon kreatívitás-romboló tud lenni a szájbarágós "ebből ennyit, abból annyit" lista. És ha az elvárt állagtól kicsit eltér a főztünk? Sebaj, ha az íze finom. Ki ne járta volna meg, hogy a szósznak indult kreációja krémlevesnek keresztelve volt inkább fogyasztható? És? Szerintem az ízletes falatokhoz csak fantázia kell és nem szabad azért nem megpróbálni elkészíteni egy finomságot, mert hát épp nincs itthon a "kért", eddig sosem hallott, egzotikus-nevű alapanyag, amit a sztárkonyhák sztárséfjei előszeretettel belopnak ételkülönlegességeikbe. Nos, zupp ebből, zupp abból, kever-kavar - ezek a legfontosabb varázsigék ebben a fogyasztásorientált alakotóművészetben, szerintem...
...aztán meg is kell tölteni a tálat: káposzta, paradicsom, reszelt sárgarépa, bazsalikom, oliva olaj, szezámmagos rántott csirkemell és hagymagyűrűk, salátaöntet és íme:
a csirkemell saláta
Tovább is van...

Napok... napjaink

Huszonnégy, huszonöt, harminc év... objektív időmértékegységek segítségével értelmünkkel valahogyan csak felfogjuk ezeket az időtömegeket, de emlékezetünkben még az alapegységként vett évet sem tudjuk "belátni". Mégis ilyen ciklikus körökbe tuszkoljuk életünket, talán a kalendarisztikus készen kapott keretek kényelme, talán épp a szokás jól bevált léte és ennélfogva megkérdőjelezésének "értelmetlensége" miatt is. Pedig egy nap, huszonnégy óra mennyivel kézzelfoghatóbb, mintha éreznénk a hosszúságát, ha szánunk rá pár percet: elmélázni, mondjuk a tegnapon. Mennyire gyorsan el tud telni egy nap, vagy néha épp nagyon lassan... És hány ilyen meg olyan nap egy élet? Gondoltunk-e már bele? Mennyit éltünk eddig?
Vannak évfordulóink, de a napfordulók mindig más kontextusban jelennek meg, pedig ebben a mindent e- előtaggal átszőtt világban már nem kell időmilliomosoknak lennünk tollal, papírral, számológéppel, hogy számon tartsuk, de legalábbis néha eszünkbe jusson és utánanézzünk, hogy hány napja tart életünk. Talán épp egy egyszerű hétköznapunk emelkedhet ünnepnap státusba így: nekem például egészen érdekes érzés, nem sima-szerdai-hangulatú, hogy éppen ma vagyok KILENCEZER NAPOS...

http://www.easysurf.cc/ndate2.htm - csípd nyakon te is a napjaidat

Szept... s nekem Fenosept

Megjött az első ember, idejének máris felénél jár...

Engem meg is ölelt, jelét adva, hogy már nem tanácsos vizes hajjal futkorászni, aztán félpercenkénti tüsszögéssel tudatosult is bennem, hogy tovatűnt a forró nyár. Ágyba is bújtam, hogy minél előbb kiláballjak e nemszeretem-helyzetből és a plafonnézés monoton hangulatát elkerülendő máris előkaptam kedvencem kötetét. Gondoltam egy-egy Radnóti-sor két pézsé-origamizás közben elviselhetőbbé teszi e nyűgöt. De kis idő és mint amikor esővert ablakon keresztül igyekszel kifürkészni a kinti táj elemeit, úgy mosódtak el a betűk hunyorgó szemeim előtt. Lassan az összes érzékszerv érzékeltette létét, azaz épp diszfunkcionálissá vált: orr csöpög, könny csorog, fül bedugul, ízek nincsenek. És akkor eszembejutottak Lackfi János hangos versei és el is indítottam gyorsan A legyőzött gravitációt. Ennek a versnek már akkor bizalmat szavaztam, mikor legelőször hallva felfedeztem, hogy Mácsai Pál szavalja. Egy ilyen kettős, csakis jó produktumot hozhat ki bármiből: de jót jóval elmondatni egyenes út egy művet a kedvencek listájára felvetetni.

Aztán érkezett a bodza tea, az este, a késő este, a nagyon késő este, amikor már amúgyis ágyban lennék, az aznapi utolsó bogyó és a hosszú orrtörölgetős éjszaka. És ez csak egy sima meghülés volt, amit mindenki átél évente akár többször is? Szerencsére én nagyon ritkán, remélem ezzel jó időre letudva effajta "átlag állampolgári kötelességem". Azt hiszem, anyumnak mint mindegyik, na jó, a legtöbb, ez a megállapítása is helytálló: fiam, te egy meghülést is képes vagy a legborzasztóbb kórként megélni, nagyon rossz beteg vagy!

No, de vége és újra teljesértékű szeptemberi napok jöhetnek. :)