Egy csipetnyi kulinaritás: H-B művek

Májkrémmel és sajttal töltött szezámmagos puliszka golyócskák paradicsomos, ananászos környezetben, de Hajni szerint egyszerűen csak Szarvasbogár

Tovább is van...

Kinek hogy...

Éjfélt üt az óra. Befordulva szobájába, átszellemülten tapad ajtójához megsimogatva száján az első csók friss nyomát. Még nem sejtik, hogy ez az a pillanat: élet indul útjára. Hajnali pirkadatban, úton a munkába egy arany-gyanús medál csillan fel a járda melletti sövény tövében. Pakol és átköltözik a folyóra panorámás irodába. Még egyszer kinyitja, hogy el tudja hinni, valóban a legnagyobb osztályzat dísziti ellenőrző füzetkéjét. Toty, toty, toty és igen! Teljesen egyedül sikerült neki három lépés. Yes-ek, igen-ek, da-k, ja-k, si-k, ya-k, yep-ek, ouin-k, ne-k, ken-ek szállnak szét ceremónikus keretek közt. Apukája lett egy négy kilós életerős fiúcskának. A rosszindulatú daganat már egy hónapja stabil állapotban van, olvassa le kórlapjáról erőrekapva. Gyűlöli e napot, mert tudta, hogy nem lett volna szabad ma vizsgáznia, előre tudta, mégis megkísértette a sorsot és richtig, hogy elvágta. De hisz tudta előre, miért is próbálkozott, péntek tizenhárom. Éjfélt üt az óra.

Éjfélt üt az óra. Könnyes szemmel megfordul, aztán eltűnik a ködben örökre. Noszogatja, ébredjen, mert rosszat álmodott, de társa élettelen hideg szobor már. Benyit s földön találja párját vértócsában, idejekorán kikívánkozott. Rohanva a busz után karja beleakad a szomszéd kiálló vaskerítésének szöges drótjába ötcentis cafatot hasítva ki belőle. Kilépve a főnöktől tudatosul benne, hogy mától státusa: munkanélküli. A kismama betakarja a virággal kezében érkező apuka előtt, az orvos nem fedezi tovább, polidaktília. Mostantól hivatalosan is születési nevét írhatja alá, visszakapta, vagy inkább visszadobták neki. Összeesik a lépcsőházban, az esésben lábát töri. Gyorsul, még mindig és észre sem veszi, hogyan lép át egy más állapotba. Telefonja még mindig ökölbeszorítva, könnyek potyognak rá, most értesült róla. Átértelmezt e napot, az utcán megállították, mert zöld zokni volt rajta és ezért elutazhat Zanzibárra két hétre zöld repülőn. Mától szerencsenapja péntek tizenhárom. Éjfélt üt az óra.

3d-s nyári este már csak síkban

dekor-dinnye-desszert :) :) :)

hóNAPzáró itt meg ott

Kapolcsi kapocs lehet a szójáték kedvéért a Palya udvar előttem beátlansága, így nincs erről be(a)számoló, de Lackfi János pointilista ihletettségű Mazsola-rajzás-a emlékezetes mazsolaszem a tegnapi napból, mint ahogyan a Monostorapátiban történt találkozás a kihívással élők (mert a sérült szó kevésbé jellemezte tegnap őket, mint a "mi" beállítódottságunkat a témában) performanszaival is: a csengettyűs zenélés összhangja, a Vakrepülők dalai, Napsugár Anna jeltánca és a tolókocsis táncprodukciók mind mind alternatívákat villantottak fel az "úgy is" teljes értékű élet megélhetőségére. Lemanguria, szabad mozgású tánc, jurta, ősi elemek, megannyi fogalom melynek megértése és befogadása szemléletváltást igényel. Nekem ez valahogy nem jött össze, így csak outsiderként szemléltem a láthatóan ellazító táncmozdulatokat. Művészudvarok, vonuló emberáradat szemben és nyomodban, ez fárasztó volt kicsit, de a völgy fílingképzőjének elengedhetetlen eleme. Buszozás, vonatozás és még nincs vége a napnak. Két szó játékával tudnám a leginkább jellemezni Hevesi Tamás július- és egyben Badacsonyi Borhetek-záró műsorát: hang és erő: a hangerő ő maga hangfalakat megszégyenítő módon, az erő hangja is, mely dinamikussága láttán magától értetődik.
És már augusztus, nyárváróban még egy ideig a sok őszszerű nap után, aztán már búcsúzni is kell tőle, de addig még egy kis magyar tenger, víz és napfény (remélhetőleg)