Játsszuk azt, hogy...

Játsszuk azt, hogy ősz van,

hogy szőnyegünk melegszinű

nyáron-fent-most-lent avar

hol a mókus gyűjtögetés közben

véletlenül egy gesztenyével kavar.

.

Játsszuk azt, hogy kint egyre hidegebb,

hogy a bőrfelületet egy, két és szinte

három réteggel is betakarjuk

s a töklámpás tompa fényében

átillan a folyosón két kis szellem, értünk nyúl a karjuk.

.

Játsszuk azt, hogy késik,

hogy arcaink egy tekintetből mosolyognak ránk

és simogassunk hasat, mint finom ebéd után

mikor együtt mosogattunk aztán

leheveredtünk a díványra egy őszi délután.

.

Játsszuk azt, hogy ősz van,

hogy október illatú potpourri a kukoricacsuhé

és kapcsoljuk be huszonkét fokosra a központit

mert szeretünk zokniban kergetőzni

átrohanva a lakáson és elkapni egymást pont itt!

.

Játsszuk azt, hogy ősz van...

Hogy...

(...)

Belementél a játékba,

Ne sírj hát, ha nem tudsz már kiszállni!

Dalí gömbtömbje kapcsán...

Buboréklehelő
álmát rendszerbe
fújta és lett Galathea,
a szféráké...
(...)
Ágyúgolyókat vonzott össze egy galaktikus erő, megtévesztő csillagkép,
Galathea nem alszik soha, lehunyt pillái
egy éber univerzumot küldenek gömbburokba.
Szétfolyó óráid ültesd fel a semmi ágára
és szíved akaszd már le onnan!
Felhőhabból hajat fonni dalí(á)san
szélmalomharc, de haj,
köröm nő és pikásszóbabonából
vigyázz rájuk gondosan! Sámsont is
álmában érte olló, de Galathea nem alszik
soha, gömbloknijait felszippantja
egy-egy bolygó.
(...)
(Sajátmagunk által megálmodott-kiábrázolt
szürrealista kreálmányai vagyunk önmagunknak, a minket ért
szocio-kulturális hatások leképződéseivel bepanírozva.
Kérdés: ez túl sok vagy túl kevés egy
embergömbben?)

(Salvador Dalí - A szférák Galatheája, 1952)