Egy logó kapcsán...

Felkelő Nap
-olact csurran
bögrékbe ébresztő
gyanánt. (D)Elma
-sszonyság végigterülve
éhes harapásokra kész,
elfogyni vágyik alatta
kifLIPÓT is, mert újra
van kenyérPÓTLÉK
s minden reggeliző
tejben-vajban fürdik egy hete.

Metszéspontokban

Csak egy ülésnyi nyomor volt,
mégis az egész troli magába bújt
szagolni az otthon felkent, spriccelt
jólétet. Szolidarizálás vonásai
az arcokon... egymással csakis.
Undorgörbületté vált szájak,
szinte én is összehánytam magam,
pedig abból hétévente jut egy.
S a pára ült tovább nyugodtan
saját levében, az életszagokat mind
magára gyűjtve cipeli könnyedén
talán még most is a huszonötösön
valahol a Györgyfalviban.

Adalékok újraértelmezésekhez

Hallani a csendet ennyire,
lehántva a felszín zajdús rétegeit,
belekóstolni a mélység
óvó sötétjébe,
elképzelni az óriás csipkés takarót
mintázatait fürkészve,
ízelítőt kapni egy más világ rendjéből
a barlang
nekem
most.

március-húsz

Lelóg a zoknitlan láb

és nem mondja, hogy fázik.

Csak a köröm nő, a sarok vastagszik

némán s néha egy elhaladó odalök

pár csörgő érmét, de oda se pillant vagy csak a szeme sarkából

s azt is csak önnyugtatólag, viszonyítási sarokpontként:

- nagyon jó nekem, gyakrabban kell erre emlékeztetnem magam -

Saját levében fagy meg a pára

az Isten hidegében még lelke sem

párolog fel. Tavaszig a városban kereng.

Ücsörög egy kopott troli ülésen, a színház

lépcsőjén, a parkban egy padon. Mert ezek voltak

az ő terei. Mindenki a saját miliőjében él-hal

az átjárás-álcák is csak ideig-óráig való illúziók.

Bourdieu is megmondta az iskolával kapcsolatban,

hát aki még iskolában sem járt...

. .. .........

Lackfi János: MAZSOLA-RAJZÁS

A lakás bármely eldugott zugában
lelhetünk mazsolát.
Ha a papucs talpára ragadt
valami, s biztos nem rajzszegbe léptünk,
mert nem fémesen koccan, hanem
puhán tapad a küszöbön, nos,
ekkor már biztos, hogy apró lepénnyé
lapult mazsolával van dolgunk.
Ez még megesik, gondolom, mással is,
de – nem mintha szerény háztartásunk
fényét, kívánnám emelni –
ha nálunk az ember apró puklit tapint
a viaszosvászon abrosz alatt, ha egy bútort
eltol a faltól, ha egy légy-féle sötét
foltot vesz észre az ágyterítőn, ha egy
fiók sarkából kikotorná a hajszálak-porcicák-
szotyolahéj-gemkapocs alkotta elegyet,
ha elővesz egy frissen vasalt babaruhát:
biztos, hogy egy vagy több szem mazsolára bukkan.
Újabban egy könyvet nem lehet úgy kinyitni,
hogy egy fonnyadt, szétterült, szemtelen mazsola-arc
ne nézzen ránk. Előbb-utóbb ott úszik a leves
tetején, elbújik a vegyeszöldség tarka
szín-keverékébe is némelyik, nemrég napi
postám bontogatva egy levélből is
mi más hullott volna ki.
Lassan azon csodálkoznék, ha eltűnnének.
Múltkor a kádban fürdő feleségemre
kezdtek ki tudja, honnan potyogni, szemerkélni,
majd egyre nagyobb tömegben zuhogni,
mint mikor a fürtről szüretelt aszú szemeket
öntik kosárból. Mint megannyi apró heg,
borították el víz-harmatos bőrét, alig látszott ki alóluk.
Én, aki nem vagyok nagy mazsola-fogyasztó,
egyéb esetekben a gyerekekre hagyom
a csipegetést, most, mondjam-e, magam ettem
le az időnként megborzongó testről a több kilónyi,
ragacsos-fűszeres mazsola-rengeteget.

Már rég készülök elmondani a magamét e vers kapcsán, de talán előbb neki látok, ha mostani felfedezésem már első hallásra, (éppen Lackfi tolmácsolásában a Palya udvarban) felvillant volna előttem. Ez azok közül való ráeszmélés, amikor az utolsó sor visszaküld az elsőhöz és repülsz végig légiesen az egészen újra, hogy húúúú, basszus! és eltátott szádat szinte úgy felejtenéd. Számomra az alsó tizenegy sor volt a nagy titok nyitja. Észrevétlen művészetelméleti beavatáson mész keresztül, megszemélyesített képpontokkal. Hogyan? Fokozatosan fedezed fel, hogy a mazsola nem hanyagul itt-ott leledző aszalt szőlőszem. A vers egy festmény a pointillista alkotások műterméből. És az utolsó három sor csupa(sz) erotika. Báját fokozza a háló... de nézegesd meg előbb e festményt.
Paul Signac - Rózsaszín felhő, Antibes (1906)
...és most olvasd újra a verset ezzel a képnéző technikával. A mazsolákat hántsd le, vagy tekintsd áttetsző hálónak. Lackfi verset festett. Vagy festményt írt. Bármi is legyen, de nagy.
A pontokból való kiindulás és azok navigálókként való alkalmazása a vers-vásznon eszünkbe juttatja még a soförsulis tesztet is, ugye, hogy ott is pontokból állt össze a kiolvasandó szám? A másik, ami még feltétlenül megjegyzendő, és számomra ettől hatalmas ez a mű: a vizuális művészeti ágak térhatását messze felülmúlja, az a 3D-s megjelenítési mód, ahogy ez a mazsolaszemeken keresztül itt kiteljesedik. Belátunk a fiókba, a szekrény mögé, talp alá és fürdőkádba és ha elfeledjük a mazsolákat, ez maga az élet egy család otthonában. De a mazsolákat mégse feledjük, mert olyan szép, hogy pöttyökkel elmesélhető egy egész földgömb...

Találtam valamit ma is... :)

... azaz rámtalált.

Szilágyi Domokos
KÉSÉS

Öt percet késik a vonat,
öt üres percet kapunk a semmitől.
Kitölthetetlen perceket:
mert elterveztük: utazunk,
mert elterveztük: szeretünk,
mert elterveztük: hogy nem maradunk le
még öt percig sem, semmiről!
Kitöltjük előre az űrt,
amely vár.
Elterveztük, hogy kitöltjük magunkkal,
amíg lehet.
Falánk a késés:
nem ismer lehetetlent:
lehetetlent csak mi ismerünk.
S úgy hívjuk: nemlét.
ÉS AZT IS KITÖLTJÜK MAGUNKKAL!
Öt percet késik a vonat:
ezen múlunk.
Ezen múlunk el.
Gondolkodom... Mit fűzhetnék én még ehhez? Annyira egész ez így és annyira minden benne van, annyira én is, te is, mi, hogy csak kivenném magunkat vagy belerondítanék ebbe a holisztikus világlátásba egy csacska semmilyense mondattal. Ezért alkudozni kezdtem magammal, asszociációs játék talán még nem nagy bűn, végülis asszociációim sebbessége által kialakuló hangulatom, ami leköt egy vershez, műhöz, bármihez. Mit mond nekem? Mivel több ez mint ahogy én látom? De ha épp tartalomjegyzéke pillanatnyi érzéseimnek, vagy csak egy margójegyzet szétszórt életfilozófiám szakadt lapján, akkor is több mint én, több mint te, több mint mi. Ő nekünk. Hajni azt mondta egyik bejegyzésemre, jaj de jó, végre érti amit írok, néha nagyon kusza vagyok... talán ettől beás, ahogy Zsuzsa mondaná, jah és Ágota csak ennyit fűzne hozzá: Jaj, Beám, már megint túl sokat gondolkozol, Márta meg egyszerűen elintézi a sznob! hangos jelzővel és fanyarul félrehúzza a száját, persze ez röhögő emoticon-ként jön át legtöbbször... no, de túlélem és még van pár mondatom, igyekszem leírni normálisan.
Tovább is van...

Mára egy kép... szeretettel

Nőnap és délutáni munkaprogram révén (főleg ez utóbbi miatt :), ) ma tízkor akartam csak felkelni, beprogramozott agyam azonban már negyednyolckor vekkerként pattantotta fel pilláim, semmi szundi, egyből éber lettem és a szemközti polcon megpillantottam egy érdekesnek ígérkező albumot. Olvasni nem akartom, tudtam, hogy lesz ma még elég apró betű, jöjjön hát egy csokor a budapesti múzeumok kincseiből. Erre a festményre kábé az album közepén bukkantam és nem is lapoztam tovább jópár percig. Miért is? Étkező parasztok a címe, de számomra témaként inkább a családi beszélgetések, interakciók apró rezdülései jelenik meg inkább, persze az étkezés mint ennek kerete. De figyeljük csak meg, hogy maga az étkezés mennyire másodlagos. Inkább csak a csendéletszerű kép-alsó-fél kivitelezéséhez nyújt "alapanyagot". Központi alak szerkesztésbelileg is a nő (ki is lehetne más :) nőnap apropóján :), ) és az ő arca fogott meg leginkább, ez irányított aztán tovább a mimikák, "fagyasztott" gesztikulációk alaposabb szemrevételezéséhez. Nos a feleség-szolga-anya-nő (tudatosan használtam ezt a sorrendet a képből kiindulva) arckifejezése a legmegkapóbb, bort tölt a ház urának, tekintete mégsem a pohárra, hanem a férjre, annak bal kezére fókuszál. El kezdtem gondolkodni, hogy ez csak egy megtévesztett irány lehet, de Velázquez alaposságáról kicsit tájékozódva ez teljesen kizártnak tartható. Kissé görnyedt testtartás, a sok munka és a női alázat egyvelege... A fiú tekintete alapján, talán épp ujjaival segíti a számolást, a napi munak számbavételezése történhet épp. A verbális kommunikáció apa-fia között zajlik csupán, melynek esetleges konfliktusos voltát az anya köztes helye finomít(hat)ja...
A fény jelenléte a festményen. A fehér abrosz a csendéletszerű félképre sikerrel hívja fel a figyelmet, viszont a legtöbb fény az arcokat emeli ki, az apa és fiú kezét... Ital csak a ház urának térfelén, -ezt a két pohár elhelyezése is hangsúlyossá teszi - gyümölcs nő és gyermek "jussa".
Velázquez művészi magabiztossága és zsenialitása abban nyilvánul meg leginkább ahogy a hatalmi viszonyok bemutatásához nincs szüksége ültetési praktikák megjelenítésére. A quodrát asztal asztalfőtlensége nem "ad erre lehetőséget". S ezen a szálon továbbhaladva mi szemlélők is vendégei lehetünk az asztaltársaságnak a nagy negyedikként. Meg kellene szólítsuk feleség-szolga-anya-nőt ma talán egy szál hóvirággal, hogy lehessen legalább ma NŐ-feleség-anya... :)



Tovább is van...